Gipszjakab

2010 február 14. | Szerző: cassy31 |

 Bevallom, először egy kicsit örültem neki, hogy végre megállhatok a rohanásban.

Már kezdek nyűgös lenni. 7 óra gipszhordás után úrrá lett rajtam a türelmetlenség, nem számoltam azzal, hogy ennyire borul minden. A gipszem tényleg nem mászkálásra lett kitalálva, így kínlódás minden megtett lépés. A fekvés sem jobb. Akárhova teszem a lábam, mindenhol útban van, kényelmetlen, nyom, dörzsöl, a fájdalmak is visszajöttek, mert nem bírtam a seggemen nyugton maradni. Basáskodok is, mert néhány alapvető dolog nem megy. Most a párom kényeztet, ami akár jó is lehetne, de nem szoktam hozzá és most gyötör a lelkiismeretfurdalás.

Holnap igazi kalandra számítok, még nem tudom, hogy fogok fürödni, nincs benne gyakorlatom, de az biztos, hogy beleállni nem tudok a kádba, úgyhogy valami speciális technikát fogok kifejleszteni. Azt is tanulnom kell, hogy átadjak feladatokat, hogy eldöntsem, kinek mit. Nekem ez nem könnyű. Eddig én intéztem mindent, most nehéz azt kérni, hogy rohangáljon mindenki az én dolgaim miatt: elhozni az injekciót, elmenni a háziorvoshoz, mankót venni, bevásárolni, stb.

Ez megint jó kis harc lesz magammal – az önismeret egy újabb foka.