Vihar után

2010 augusztus 21. | Szerző: cassy31 |

 Uram újra munkába állt, szegénykém fáradt, de valamelyest megnyugodott. Ami azt illeti, én is. Már merek tervezni. Várom az egyedül töltött estéket, nem, mintha nem lett volna jó kettesben lenni, de most jó lesz meditálni és jógázni, tornázni és olvasni, esetleg rajzolni is megint elkezdek és terveim között van még a gitár is.

Tegnap a lánylakásomban pakoltam, mivel az albérlőm elutazott és megbeszéltük, hogy a lezárt kisszobából, amit nem vett ki, elviszem a holmimat. Jó volt egyedül, összeraktam a hifit és nyomtam egy kis zenét, country-t, és teli torokból énekeltem. Ezúttal nem érdekelt, mit szólnak a szomszédok, nekem jólesett és úgysem tudták, hogy én vagyok. Ez volt az én saját terápiám. Albérlőm nagy valószínűséggel ért valamicskét a zenéhez, mert a gitár be volt hangolva, már amennyire lehet, mert a fölöttem lakó zenész egyszer megnézte és azt mondta, ne várjak túl sokat tőle, eléggé le van pusztulva. Mégis jó volt rajta néhány akkordot eljátszani.

Lelkileg nem hatott meg az ott lét, nem sírom vissza. Sőt, kíváncsian várom, milyen lesz a lakás új pompájában, egy másik ember igényei szerint berendezve, kifestve…

Végre odáig is eljutottam, hogy befessem a hajam, és az elmúlt hónapokban pár kiló is leugrott rólam, mert a sok stressztől hol hánytam, hol meg fostam. Oké, nem az orvosok által favorizált módszer, de végülis az eredmény a fontos.

Lassan összeszedem magam. Végülis, senki nem mondta, hogy az élet habostorta, én sem szoktam ilyen hazugságokkal ámítani ügyfeleimet. Valahol meg is értem, hogy az örökös bódultságot választják. Harcolni, küzdeni roppant fárasztó és komoly erőfeszítést igényel. Én is éreztem már azt, hogy nincs erőm mozdulni, lépni, változtatni. De aztán mégis jobb felállni a padlóról és menni tovább.

“Olykor olyan az ember, mint a borostyánba dermedt rovar: Mindene megvan, csak éppenhogy mozdulni nem tud.” (Hidas Antal) …